A spárga lehet madzag, zöldségféle és tornagyakorlat. 
A három jelentés azonos eredetû, vagy csak azonos alakú 
szavakról van szó?

Szegedi Ga'bor (gaborsz at tin.it, http://gszegedi.freeweb.hu)
Fejetlenseg = duzzado togyu tehenek az istalloban

A NYELV 0137-ban írta :
>Milyen hangok lehetnek hiátustöltõk? A H, J, V mellett v. ezeken túl
>tölthet-é hiátust bármi más?
Általában az mondható, hogy olyan hangok, amelyek átmenetet képeznek a
mássalhangzók és a magánhangzók között, és kellõképpen hajlékonyak,
jellemtelenek (így pl. a magyar /r/ megfelel az elsõ feltételnek, de a
másodiknak nem): ezek leginkább a siklóhangok. A /j/ mint hiátustöltõ ezek
után egyértelmû, a magyar /h/ szintén szinte csupán meleg levegõ, tehát
könnyedén tud hiátust tölteni. A /v/ magyarázata lényegesen bonyolultabb,
ugyanis a mai magyar /v/ nem felel meg a feltételeknek, mégis tud(ott)
hiátust tölteni. (Valójában csak a történetiségben töltött hiátust, és
bizonyos formákban így rögzült. A /v/ kétarcúságára más jellegû példa, hogy
a zöngésségi hasonulásban a köznyelvben hasonul, de nem hasonít.) Mindennek
az az oka, hogy a /v/ elõzménye a /w/ bilabiális approximáns* volt
(olyasmi, mint a mai angol /w/). Az approximánsok (a mai /j/ is ilyen)
igazán remekül alkalmasak hiátustöltésre. (A zöngésségi hasonulásban meg
csak ún. zörejhangok vesznek részt, zengõhangok -- mint amilyenek az
approximánsok -- nem; ez magyarázza a /v/ mai viselkedését.) A fentiekbõl
következik, hogy tulajdonképpen Más hangok is tölthetnek hiátust. A magyar
nyelv életébõl nincs azonban más hiátustöltõrõl tudomásom (más approximáns
vagy ahhoz közeli hang nem volt a magyar nyelvben), az angol bizonyos
változataiban azonban az /r/-nek lehet hiátustöltõ szerepe (ezen nem kell
meglepõdnünk, hiszen az angol /r/ approximáns).

* Az approximáns 'közelítõhang' azért neveztetik így, a hangcsatorna két
eleme közeledik egymáshoz: a magánhangzóknál aránylag nyílt a levegõ útja,
a mássalhangzóknál viszont van valamilyen akadály. Az approximáns így jól
láthatóan átmeneti jellegû. Ezen az alapon nem lehetetlenség a /h/-t is
approximánsnak minõsíteni, hiszen ott a hangszalagok vannak közelítve
egymáshoz.

Üdv: Attila

Kedves Ilo!

hix.nyelv #138, :

> Van itt valaki, aki tud valamit a Zora-Zoran parosrol?

Valóban. A "Zora" (> m. "Zóra") az "Auróra" délszláv tükörhordítása 
(vö. m. "Hajnalka", ill. az új nemzetközi ûrállomás nevezetes o. 
"Zarja" 'hajnal' modulja). 

Az "-an" pedig a szerb-horvátban pedig már-már egy általános 
férfinévjel lett: több eredetileg hosszabb féfinév is ilyen alakúvá 
rövidült. Így a "Zoran" elõzménye a "Zoriszláv" 'hajnal+dicsõség', 
ahol a "-szláv" is felfogható egyfajta férfinévképzõnek. Ez egy 
nagyon régi szláv névadási forma (valószínûleg germán hatásra, vö. 
"-bert" 'fényes; dicsõ' végû nevek), amely elsõ sorban a délszláv 
területeken maradt élõ. 

Ennek a névnek az alapjából származik a "Zorko" szláv családnév, 
amelyre megy vissza a "Zorkóc" (szlk. "Zorkovce", ma Túrócszentmihály 
része, 1361. "Zorkfalua") településnév.

Kedves Attila!

hix.nyelv #138, Láng Attila D.:

>  Nofene. Nem ösmertem.

Vörösmarty Mihály: Zalán futása, Nyolcadik ének (kb. 11. sor) "Vess 
kopját, 's ha talán sebet ejtesz rajta, merészen / Rá török én 
karddal. Te is akkor _utánam eredvén_ / Támadd meg hevesen;"
Még 18 idézet: <http://www.nytud.hu/cgi-bin/pat3h.cgi?w1=uta1na&
op=fby&w2=ered&proximity=10&disp=b&maxhits=30>


> Én csak azt ösmerem, hogy illa berek, nádak-erek. (Ami érdekes példája
> amúgy, ha már itt tartunk, a csonka ragozás... 

Nem csonka, hanem egy gyakran ismételt fordulat eltorzulása--
újraértelmezése. Az rekonstruált alak két rokonértelmû szólás egymás 
után mondva: "illa a bereknek, nádnak ered". A régi "*illa" szó az 
"elillan" 'elszökik' tövébõl származik 'futás, szökés' jelentésben, 
vö. 1558. "illára veszi a dolgot". Az "illa" szó elhomályosultával 
elõször az "illa-berek" alakult ki, majd ez az értelmetlen fordulat 
ritmikailag és ""szamantikailag"" magához torzította a "nádnak ered"-
et is. Én azért választottam a kevésbé gyakori "illa-berek, útnak 
ered" változatot, mivel ebben az "ered" szó még felismerhetõ a "nádak-
erek"-kel ellentétben. 

> [a "vadon" szó] Kezd átmosódni jelentése két másik körbe

Igen, eredeti jeletésében már eléggé irodalmias. De általában ezt a 
szót hozzák fel a "vad" eredeti jelentésének bemutatására, mert 
kívülállók számára eléggé szemléletes. Egyébként pedig ezt a nagy 
jelentésbeli változást csak szíre-szóra nehéz a nyelvészektõl 
elfogadni, jóllehet az 'erdõ(ben élõ)' > 'vadon élõ (állat)' 
jelentésváltozásra nem csak a magyarban van példa. A latin 
"sylvaticus" 'erdei' szó folytatása sok utódnyelvben 'vad(állat); 
kegyetlen; mûveletlen; félénk'-et (is) jelent: pl. o. "selvaggio", 
fr. "sauvage" (> a. "savage") > sp. "salvaje", p. "selvagem", r. 
"sãlbatic".


> Én nincsek, te nincsel, õ nincs

Humornak kitûnõ, de én ugyanígy el tudom ragozni a "kincs" fõnevet, 
pl. "én kicsek, te kincsesz, õ kicsen, ..." Tehát nyelvészeti érvnek 
nem olyan erõs, mert az új alakoknál igaz az, amit te is írtál: 
"Ragozni már tudom, talán holnapra a jelentésére is rájövök"


> Jövõ ideje viszont egyetlen igének sincs a Halotti beszéd óta 

A "látni fogok" nyelvtanilag és szemantikailag egészen kitûnõ jövõ 
idõ. Ez alapján lehet próbálkozni a "szokott"-tal is: "Holnaptól 
szokni fogok a sörhöz törkölyt is inni." Valóban a jelenlegi nyelv 
része-e ez a fogalmazás? 

Egyébként a XV. sz-tól a XVIII. sz. végéig volt egy szintetikus jövõ 
idõnk, melynek "-ó/õ" képzõs származéka máig megmaradt mint beálló 
melléknévi igenévi képzõ: pl. "írandó". Pl. Verseghytõl felkerültek 
ilyen szövegek a Történeti szótári korpuszba, mint pl. "majd ha 
megírandom", vö. <http://www.nytud.hu/cgi-bin/pat3h.cgi?w1=i1rand&
disp=b&maxhits=2>. Ez az "-nd" képzõ van az általad említett "emdül"-
ben is. Az "eszik" töve ui. csak "e(v)-" [az "-sz" egy uráli 
folyamatos aspektust jelölõ jelenidõjel maradványa, vö. "lát" > 
"lát_sz_ik"], ehhez kapcsolódott a jövõ idõ "-nd" toldaléka és az "-
l" E/2 személyjel. Az "n" > "m" változás pedig egyrészt a labiális 
végû "ev-" tõvátozat okozta elhasonulás, másrészt talán az "emik" 
'szopik' (> "emlõ") ige hatása.


> De tudom, hiszen a "szokom" létezõ ragozás.
> [RT] > meg szoktam védeni a "*szokom elolvasni" fordulatot.
> Teszed azt miért?

Teszem azt azért, mivel a "szokom" szerintem is létezõ (a "fogom 
szokni"-val szemben) alak, csak nem a mûvelt köznyelv része. Ezért 
azokat, akik használják, gyakran inzultálják. Én ilyenkor célzok 
arra, felesleges mások természetes nyelvét cikizni; sõt lehet, hogy 
egy pár évtized múlva ez egy bevett fordulat lesz.

De a "szokom" kapcsán megfigyelhetõ jelenségek is igazolják azt, hogy 
a "szokott" hiányos ragozású. Arról van szó, hogy egy technikailag 
lehetséges, de eddig nyelven kívüli alak utat tör a nyelvbe. Ilyen 
bármelyik pillanatban megtörténhet pl. a "szabad"-dal. Múlt ideje 
("nekem nem szabadott akkor beszélni") éppen olyan státusban van, 
mint a "szokom"; de hallottam már "nem szabadol ezt csinálni" 
fordulatot is.

A "szokom" tehát úton van a teljes paradigma kifejlesztéséhez. Az 
átmeneti állapotra az is utal, hogy sok a kettõs alak: pl. "mit 
szoksz/szokol te ilyenkor csinálni", "mit szok/szokik õ ilyenkor 
csinálni". 
Nincs azonban még felszólító módja ("mondd meg neki, hogy *szokja azt 
csinálni!"), feltételes módja ("mi lenne, ha azt *szoknám 
csinálni?"). És tulajdonképpen a "szokott" sem múlt idõ, mert az a 
"szokott volt": egy teljes paradigma kiépítése végén talán egy olyan 
állapot várható, melyben a mai "szokott" jelentését a "szok(ik)" 
hordozza, és a "szokott" alaknak a mai "szokott volt" lesz az 
értelme. Van egy másik lehetõség is: "szokott volt" = múlt, "szokott" 
= jelen (eddig mint most), "szok(ik)" = jövõ.