Oracsbitu 2002 - VII.
Úszás, kúszás, ázás és tolás - július 18-a
A zubogó Vargyas-patag hangja társaságában marhaságokat álmodtam, de
alapvetõen kellemes aludtam. Egészen hajnali 3-ig, amikor Marcell
jellegzetes hangja ébresztette a társaságot: "Ámberek, úgy néz ki, a
patak hirtelen nõnyi kezdett, és egyre kijjebb gyün..." Álomtól kábán
bújtunk ki a sátrakból, néztük, mi is történik. De sok nézelõdésre nem
volt idõ, mire térültünk-fordultunk, a víz egyre közelebb jött, s
máris a sátor elõterében, majd benn a sátorban! Gyorsan próbáltuk
menteni, ami menthetõ: az apróbb cuccokat, ja, és a gyerekeket hamar a
kocsiba, majd a kocsikkal fel a part kissé magasabb részeire. Tényleg
hamar kellett cselekedni, mert a terület egyfajta sziget lett, a
patakból kilépett víz a másik oldali árokban is folyt már legalább
félméteresként, s hát autóink, biciklijeink nem kétéltûeknek készültek.
Maguk a sátrak csak a második menetben, térdig vízben gyalogolva
menekíttettek ki.
Érdekes, hogy 1-2 sátor, amely a terület legszélén veretett fel,
majdhogynem érintetlenül megúszta. Tulajdonosai békésen aludtak bent,
amikor mi már biztonságba jutva észrevettük, hogy nem veszik észre a
fennforgást. :-) Gyurit és Spetit úgy kellett felrázni, hogy "hééé,
nem-e gondoljátok-e, hogy ki kéne úszni a partra?..." Talán még a mai
napig is békésen alszanak, ha nem indítunk "mentõexpedíciót" hozzájuk.
Sajnos az éjszaka okán kevés felvétel tudott készülni magáról az
eseményrõl.
A továbbra is vaksötét éjszakában a magasabb partról immár
biztonságban, de még fél(rém)álomban próbáltuk felfogni, mi is
történt. Valahol távolabb (a Hargita alján) még ennél is több csapadék
eshetett, vagy a vízgyûjtõ sajátosságai úgy hozták, hogy egy nagyobb
másodlagos (sokadlagos) árhullám is keletkezett, amely hajnali 3-kor
ért el ide. Csapadék már rég nem esett, nyugodt csendes, békés, enyhe
éjszaka vett körül bennünket, amikor a patak egyszercsak meghaladta a
medrét, és átfolyt a mezõn. Meg lehet érteni a Tisza mentiek érzéseit,
amikor 2001 tavaszán a folyó pár óra alatt 7 méternyit (!) emelkedett
- úgy, hogy ott helyben alig esett csapadék... Nem akartunk
belegondolni, mi lett volna, ha sokkal "markánsabb" az árhullám, s
nem csak pár centis "átfolyás a mezõn" - hiszen a helyi szokásokat nem
ismerhettük. Érdekes, mire felpakoltunk, a "lenti" árvíz máris
csillapodott, s mire kihajnalodott, csak a kissé megtépázott fû
jelezte a kataklizmát. (A patak visszatért a medrébe, de persze
továbbra is nagy és sáros maradt.)
Az adalék: Két héttel a kaland után a hazai lapok is hírüladták,
idézet: "A Harghita alatt fekvõ Szentegyháza kempingjébõl a
felhõszakadás után tûzoltóknak kellett kimenteniük a lakókat -
sokaknak mindenük odaveszett..." Na, vajon melyik patak tette?
Nyert! A Vargyas...
Mint írtam, szerencsére békés, nyugalmas, enyhe volt a hajnal, így
némi szárítkozás után - immár fedél nélkül - nyugovóra tértünk, ki-ki
úgy, ahogy. Jómagam pl. a kocsiban, hogy a felélénkült Csillát
elszórakoztassam, a család többi része kint a szabad ég alatt matracon.
Mások is jelezték, hogy a történtek ellenére az egyik legjobbat itt, a
Vargyas völgyében aludták. Az ijedtségen kívül más kár nem keletkezett,
késõbb minden hiányzó alkatrészt megtaláltunk - a cövekektõl más
bizgentyûkig - a folyásirányban, itt-ott fennakadva, sõt, még többet
is. (Hmmm, úgy látszik, már máskor is ért másokat itt hasonló
meglepetés... :-)
A délelõtti szárítkozás tartalmas programmal, barlanglátogatással telt.
A megáradt patak elzárta a gyalogutat, ezért - a helyiek tanácsai
szerint - elõbb fel kellett mászni a domboldalba, és egy másik, kisebb
barlangon keresztül átkúszni, majd vissza a patakhoz, át rajta, és így
volt elérhetõ a tágas Orbán Balázs cseppkõbarlang. Helyi alkalmi fiatal
idegenvezetõink hihetetlen lelkesedéssel élvezettel kalauzoltak
bennünket. Dél is elmúlt, mire - szerencsére - minden kiszáradt
annyira, hogy útnakindulhattunk. Visszagurultunk Vargyasra a földúton,
miközben hipp-hopp, kialakult mellettünk-felettünk egy kisebb
zivatarfelhõ. Észbe sem kaptunk, máris dörgött, zuhogott. Azután
elmúlt, s mire a csapat Vargyasra érkezett, már mindenki csontszáraz
volt, s a hõguta kerülgetett minket. A második felvonás a faluban jött
- ezúttal folyamatos forró napsütés mellett (!!!) kezdett el ömleni.
De ez is elmúlt, nyomában gõzfürdõ.
Elindultunk tovább, végcélként Székelyudvarhely irányába. Hatalmas
dombok jöttek szembe, változó minõségû út mellett. Ez annyit jelent,
hogy néha teljesen elfogyott az út, de a láthatóan építési területen
senki sem építkezett. Egy helyen találkoztunk útkarbantartókkal, akik
erõsen látszattevékenységet végeztek. Persze közben átértünk Hargita
megyébe, amely köztudottan a legrosszabb úthálózatú megyék egyike
(talán nem véletlenül?). Bolyongásaink között szép, átlagtúristák által
ritkán látogatott tájakat láttunk. Szerettünk volna átjutni
Székelydályára, ahol Speti szerint kellõ látnivaló akadt volna,
megtudván azonban, hogy csak földút vezet oda, különösebb rábeszélés
nélkül lemondtunk errõl. Márcsak azért is, mert az idõ telt-múlt, s
Udvarhely még messzi. A legváratlanabb szakaszokon "jöttek szembe"
dombok, egy helyen pl. legalább 200-250 m-nyi szintet kellett
felmásznunk - s az út minõsége miatt nem volt felhõtlen a legurulás
élménye sem.
Utunkat egy jókora zivatarfelhõ-rendszer kísérte, amely mindvégig
"mellettünk" volt, nagyjából épp akkora átlagsebességgel mozgott, mint
ahogy mi haladtunk. A Nap minvégig a felhõzet szélén sütött, még
kísértetiesebb fénykontraszt-viszonyokat teremtve. Ezen az éjszakán
eredetileg Udvarhely mellett, Máréfalván, a Kis-Küküllõ partján
sátoroztunk volna egy telken. Az elõzõ éjjeli élmények nyomán ezt nem
mertük vállalni, gyors átszervezéssel Emese egy viszonylag jutányos árú
református kollégiumi szállást szerzett. (Ezúttal biciklijeink hevertek
bent az ebédlõben!... :-)
Rá is fért a csapatra egy jó kis forróvizes fürdés, s cuccaink
kimosásának lehetõsége. Utána hatalmas adag vacsorát ettünk egy közeli
kis étteremben (iszonyúan jóllakva), ahol élõzenés kíséret tett nehézzé
a beszélgetést (de hát úgyis ettünk). Végezetül néhányunknak - minthogy
a többség kidõlt - egy exkluzív éjszakai városnézés következett.
Nyergeske fõnöke ugyanis épp udvarhelyi születésû, s a nyári
suliszünetben több hétre haza-haza szokott látogatni (Esztergomból).
Idén is így történt, s mintegy véletlenül összefutottunk vele.
(folyt. köv.)
(A biciklitúra képanyaga napról napra követhetõ a Magyar Csillagászati
Egyesület - http://www.mcse.hu - oldaláról elérhetõ linken.)
|
