Tegnap olvastam a Narancsban azt a se fule se farka szerkesztoi cikket, es
nem akartam hinni a szememnek, mi tortent? Meghalt Hrabal?? Az nem lehet!
Bar a kora mar regota riaogatott minket azzal, hogy lassan a vegre kell
gondolnunk, de ezt a gondolatot mindig sikerult a tudatunk szonyege ala
soporni. Dehogy fog o itthagyni minket, meg a kreskoi cicakat, Aprilkanak
ki ir akkor leveleket? Es ki jarja vegig a pragai kocsmaturat? Es ki
szepiti a mi lelkeinket azokkal a csipkeszeru tortenetekkel? Ki vezet ra
minket a tulsagosan zajos maganyra?
Mar senki, Bohumil kipottyant az ablakon MADARETETES KOZBEN... Mi illene
jobban hozza, milyen halal illene jobban az eletehez - ha a halal illik
egyaltalan az elethez... Minek azon gondolkodni, ugrott-e, loktek-e vagy be
volt-e csipve mar megint, vagy a madarak vittek magukkal. A lenyeg, hogy
vege, nincs tobbe szep regeny, nincs tobbe szep irodalom, sirhatunk, vagy
nevethetunk, hogy milyen ravaszul itthagyott bennunket, es megint a sajat
szemunkkel kell neznunk a vilagot, nem szamithatunk a segitsegere tobbe.
Mit nem adnek azert az egymasodperces moziert, amiben lepergett a szeme
eott az egesz elete, mikozben szallt, szallt lefele a korhazablakbol...
"Most sajat magamat latom, tipegek a patak fele, ralepek a fatorzsre, latom
a patakban aramlo vizet, folemelem a kezemet es futok vegig a fatorzson, de
feluton kicsuszik alolam, es zuhanok a patakba, taposom a melyseget, mint
anyuka a varrogepet, de nem tudtam megvetni a labamat a feneken, eloszor
nyeltem a vizet, de aztan, ugy latszik, volt mar annyi bennem, amennyi a
megfulladashoz kell, csak azt lattam, hogy terul szet a hajam, es lebeg
egyutt a patak medrevel, es folyik egybe a zold moszattal es a viragtalan
viziviragokkal, iszonyu alhatnekom volt, nem tudtam lehunyni a szemememt,
es minden csupa, de csupa fenyesseg volt, es mintha eros szemuvegen at
lattam volna magam folott az eget... aztan ebredek, latom, hogy milyen szep
a vizbe fulladas, mintha otthon lettem volna, ugyanolyan agyacskam van az
egben, mint az otthoni, lattam, hogy kint van a kezem a dunna folott, a
dunna ugyanolyan nefelejcsekkel van telenyomtatva, mint az anyukae,
szemkozt meg ott fugg egy orangyal kepe, ugyanolyan, mint az otthoni, aztan
odajott anyuka, es azt mondta: - Gyertek, gyerekek, keruljetek beljebb... -
es szomszed kislanyok jottek be a konyhaba, es most tudtam, hogy vizbe
fulladtam, mert a kislanyok, akik Marzsenkanak szolitotak, en pedig oket
Hedvicskanak es Evicskanak es Bozsenkanak, szentkepeket tettek a kezem
melle a dunnara, annyi orangyalkep volt mindenfele az agyacskamon, es azt
mondta a Hedvicska: - Anyukam mondta, hogy vizbe fulladtal... - es meg egy
szentkepet helyezett el, en meg azt mondtam: - Es miert adod nekem ezt a
kepet? - Mondja a Hedvicska: - Ezt szoktak tenni a halott kislanyok
koporsojaba... - es sirtam, hogy hat akkor en mar egeszen mag vagyok halva,
de aztan odajott anyuka, cukorkat hozott, es a sok szentkep lattan azt
mondta: - Ugyan, kislanyok, Marzsenka nem halott, Michalek doktor ur az
osszes vizet kiontotte belole es ujra belelehelte az eletet..."
(Sorgyari capriccio - ford. Hap Bela)
Erika
|