Másnap Heraklionnál délre fordulva a gortysi, phaisztoszi és Agia Triada-i
romokat néztük meg. Gortys kiterjedt romváros a dór és a római korból.
Említésre méltó az Odeon, amelynek hátsó falához azokat a köveket
használták, amelyekbe korábban a gortünai törvénykönyv néven ismert
szöveget vésték (már akkor is volt recycling...), illetve a hátsó sarokban
a platánfa, amelynek tövében a mítosz szerint Zeusz és Európé
kapcsolatának lényeges eleme lezajlott. A területen még számos rom
található elszórva. Phaisztoszban egy festoi fekvésu minószi palota romjai
láthatók, míg Agia Triadában egy kisebb épület és egy falu maradványai. Ez
utóbbiban a világ egyik legrégebbi bevásárlóközpontját is megfigyelhetjük.
Ezek után Matala (www.matala.com, én még nem néztem meg) felé fordultunk.
E hely arról nevezetes, hogy a kavicsos strand északi végében állítólag
emberek által kialakított barlangokban a kokorszakban és a 60-as években
(ekkor hippik) laktak, a ketto között meg temetkeztek (a rómaiak). Négy
óráig tekinthetok meg közelrol. Ezeken túl úszva lapos sziklákra
mászhatunk ki. Még északabbra a táblák szerint romok vannak, földút vezet
hozzájuk. Nem néztük meg. Matalába még egyszer visszatértünk, ekkor a Red
Beachre másztunk át. Dél felé, a templom mögött indul a köves-sziklás
ösvény, amelyen jó fél óra alatt érünk át erre a nevéhez híven részben
vöröses homokkal borított strandra. Itt nincsenek sokan, a fürdoruha
viselése pedig nem kötelezo. Érdemes napernyot bérelni, mert a homok
nagyon felforrósodik a tuzo napon.
Az utolsó autós napon keletre mentünk. Agios Nikolaoson túl már
keskenyebb, kanyargós úton jutottunk el Sitiáig. Csak áthajtottunk a
kisvároson, bár valószínuleg érdemes lett volna körülnézni. Elmentünk a
Toplou-kolostor közelében is, hogy Palekastrónál északra fordulva Vaiba
jussunk. Pont szemben a leágazással terül el egy banánültetvény. Itt az
útikönyv és a kiírás szerint is a 800 drachmás belépoért ,,annyit ehetsz a
fákról, amennyit bírsz''. Ez lehet igaz is, csakhogy már zölden leszedik a
banánokat, így nem érdemes a fáról enni. A tulajdonos körbevezet az
ültetvényen, majd a hutoházban, ahol a leszedett banánokat érlelik, a
kezünkbe nyom pár darabot. Szóval arra ne számítsunk, hogy jóllakunk, de
maga az ültetvény érdekes. Vainál napközben tömeg van és fizetoparkoló,
úgyhogy inkább továbbmentünk észak felé, és Itanosnál álltunk meg. Itt is
vannak romok, illetve a parkolótól pár percnyi sétára északra egy homokos,
délre egy kavicsos strand, ez utóbbin pálmák is nonek. Nem érdemes még
tovább hajtani észak felé, mert egy katonai támaszpont foglalja el a
félszigetet. Estefelé azért megnéztük Vait is. Félúton a letéro és a part
között ingyen parkoltunk. A strand maga kavicsos, több ezer pálmával. Azt
mondják, ezeknek a magjait az itt tanyázó kalózok köpködték el. De ez nem
igaz, oshonosak a növények. Dél felé itt is át lehet mászni egy homokos
strandra, ahol állítólag kevesebben vannak.
Amit nem néztünk meg, de valószínuleg érdemes lett volna: keleten Kato
Zakros, délkeleten Ierapetra, délnyugaton a Frangokastello nevu velencei
vár, nyugaton Chania. Ennél tovább nyugatra nem érdemes egy nap alatt
menni, mert mire odaérünk, fordulhatnánk vissza.
A Samaria-szurdokba érdemes szervezett túrán menni. Mehetünk ugyan autóval
is, de akkor félútról vissza kell gyalogolni a kiindulási ponthoz. Esetleg
igénybe vehetjük a KTEL-buszt is Chaniából. Szerintem nem érdemes, hiszen
mint már említettem, fejenként 3500 drachmáért utaztunk, ,,economy
classon''. Ez csak annyit jelentett, hogy a klimatizált buszon néhány
üléstámla döntoszerkezete nem muködött. Ezen kívül kell fizetni a belépot
a szurdokba és a hajójegyet, de ez minden túránál így van.
A busz hajnalban vett fel az apartmanunk közelében, és egy megállással (az
adott taverna tulajdonosa nyilván tejel az utazási irodának), az út végén
még krétai mértékkel is meredek és kanyargós szerpentinen jutottunk az
igen huvös Omalosba, a tengerszint felett 1200 méterrel. Itt
feltankolhatók a hiányos készletek, aranyárban. Erre nem lesz szükség, ha
viszünk magunkkal személyenként egy palack vizet (a szurdokban több helyen
megtöltheto forrásvízzel, kevésbé finnyásaknak akár patakvízzel),
szendvicseket, édes harapnivalót (pl. mézes-mogyorós-szezámmagos szeletet)
és a sóveszteség pótlására valami sósat is. A gyalogutat lépcsos ösvényen
kezdjük, ami késobb lejtos úttá válik. A csoport szerencsére rögtön
széthúzódik, így nem kell csordában mennünk. Szinte végig lefelé kell
menni, csak egy-két helyen emelkedik az út. Egy ido után mellettünk
csörgedezik a patak, ami késobb (legalábbis abban az idoszakban, amikor mi
voltunk) eltunik, és csak jóval lejjebb bukkan fel. Félút felé érdekes az
a rész, ahol sok-sok kotornyocska emelkedik. Ezeket az ott járók emelik
néhány egymásra rakott kobol, a hóolvadás pedig minden évben elmossa. Nem
sokkal ez után érünk Samaria falu romjaihoz. Innen akkor költöztették ki a
lakosokat, amikor létrehozták a nemzeti parkot. Itt láttunk pár kri-krit,
azaz vadkecskét, amelyek egyáltalán nem voltak vadak; ott sétáltak pár
méterre az emberektol. Lejjebb egyre szukül a szurdok, a legkeskenyebb
ponton csak 3 méter széles, viszont 1500 magas... 15 és fél kilométer után
érünk ki a szurdokból, majd még két és fél kilométer séta után jutunk el
Agia Roumelibe, ahol a tengerben lemoshatjuk magunkról az út porát (erre
szükség is van, szó szerint). Innen indul a hajó Chora Sfakionba, ahol vár
a buszunk. Körülbelül hét óránk van a 18 km megtételére. Nekünk hat órába
telt úgy, hogy sokszor megálltunk fotózni, de a kényelmesnél kicsit
gyorsabban kellett haladnunk. A busz visszafelé az Imbros-szurdokban
halad, aminek az alján egyébként szintén végig lehet gyalogolni.
Ez volt az a túra, amit keménynek hirdetnek. Valójában kicsit is
túrázáshoz szokott embernek nem különösebben megerolteto, csak kellemesen
elfáradtunk a végére. Nem kell tehát elhinni a rémisztgetést a halálos
nehézségekrol. Igaz, másnap reggel alig tudtunk talpra állni az
izomláztól. Fontos a jó cipo. Persze a legjobb a magas szárú bakancs
(néhol elég csúszósak a kövek, jó, ha valami fogja a bokát), de a sima
edzocipo is megteszi. Sot volt, aki saruban ment végig.
Az igazán kemény túra a fenti fordítottja lett volna. Annak az az elonye,
hogy nem reggeli hidegben vagyunk fenn és nem a délutáni hoségben érünk a
partra, valamint bezsebelhetjük a lefelé jövok elismero pillantásait.
Mindenképp a KTEL-buszt kell igénybe venni ehhez a verzióhoz.
Ha bárkinek kérdése lenne a leírtakkal kapcsolatban, jöhet az e-mail.
Ed
Szemelyes valaszt a fenti cimre kuldj, ne oda, ahonnan ezt irtam.
I don't want ANY spam! [...] I don't like spam! [Monty Python]
|
