> =======================================================
> Felado : Nagy Peter, Duesseldorf
> E-mail : 
> Temakor: Niger es Nigeria: a Sahel-zona Coca-Colaval ( 162 
sor )
> Idopont: Sat Apr  9 23:04:03 EDT 1994 OTTHONKA #144
> - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az "Air Algerie" gepen utban Niger fele ket gondolat 
foglalkoztatott erosen.
Az elso az volt, hogy vajon miert nem kezdtem el 
eloirasszeruen mar napokkal azelott szedni a 
malariatablettakat, hiszen most nyilegyenesen berepulok a
Niger-folyo videkere, ahol a river-blindness-t terjeszto 
millimeteres kis legyek mellett az anopheles-szunyog is 
honos.  Homlokrancolas.  A masik gondolatmenet azzal 
foglalkozott, hogy sajatos dolog hajnali fel kettokor
megerkezni egy afrikai fovarosba ugy, hogy egy lelket sem 
ismerek ott, terkepem a varosrol nincs, helyi penzem sincs, 
egyszoval: erdekesnek igerkezett az ejszaka hatralevo 
resze.  Franz (?), a mellettem ulo dan a landolas elott 
eljatszotta meg velem a regi viccet, amelyet en Bukaresttel
es szekelyekkel ismertem, ugyanis kimutatott az ablakon, 
ahol a foldon valoban nemi keveske gyenge fenyforras 
(petroleumlampak?) pislakolt, es mosolyogva 
megkerdezte: "Latod ott azt a sotetseget?  Azok ott mar 
Niamey fenyei..."  "Here begins the fun!" - tette meg hozza.

Niger teruletenek ketharmada sivatag, amely del fele 
haladva szavannaba megy at.  Az fovaros, Niamey, a Niger-
folyo partjan fekszik az orszag delnyugati csucskeben, ahol 
a mezogazdasagi termeles (termelgetes) is folyik.  Az 
orszag az un. Szahel-zonahoz tartozik, ami hozzavetolegesen 
annyit jelent, hogy a mezogazdasag kezdetleges volta miatt -
 pl. a megmuveles alatt allo teruletek tulnyomo tobbseget 
csak az eso ontozi - a nepesseg elelmiszerellatasa 
teljesseggel es kizarolagosan az idojaras kenyenek-
kedvenek van kiteve.  Magyaran:  ha esik az eso (junius es 
szeptember kozott), akkor van mit enni mert teremnek a 
foldek, es van mit inni az allatoknak; ha pedig nem esik, 
akkor sorry, ezrevel pusztulnak a marhak es eheznek az 
emberek, s ha meg eppen ugy adodik mint 72-74-ben, hogy az 
esonek eppen ket evig nem akarodzott esni, akkor meg nem 
csak a marhak dobjak fel a bakancsot.  Talan csak azert 
nincsenek szomaliai viszonyok az orszagban, mert valamikor 
a hetvenes evek elejen kiderult, hogy az orszag eszaki
reszeben hatalmas uranerclelohelyek vannak.  Ennek kapcsan 
nem csak az 1960-ban kizavart franciak sundorognek most a 
kornyeken, hanem tudtommal meg tobb mas nyugateuropai 
orszag, tobbek kozott Nemetorszag uzletemberei is.
Az ebbol szarmazo nagy kaland szamomra az, hogy elso 
osztalyu utak futnak legalabbis az orszag deli reszen, ahol 
en eppen Nigeria fele szandekoztam haladni.

Niger az un. CFA-orszagok koze tartozik.  Ez egy penzugyi 
uniot jelent, amelynek tagja tobb nyugat-afrikai orszag es 
a Kozep-Afrikai Koztarsasag.  A CFA-t a mindenkori francia 
frankhoz igazitjak, 1 FF = 50 CFA, lenyegeben mindket 
iranyban szabadon atvalthato.  Ebbol nem tudom mi kovetkezik
kozgazdasagtanilag, mert ahhoz annyit ertek mint tyuk a 
harangonteshez, de annyi teny, hogy mindezek az orszagok 
gyakran aranytalanul dragak meg az europai utazoknak is, 
mint ahogy ez elbeszelesembol rovidesen ki is fog derulni.

1974 ota katonai diktatura van az orszagban.  A kinezetukre 
nagyon is francia idegenlegios-feelinget araszto katonasag 
mindenutt jelen van, folyamatosak az ellenorzesek az 
utakon.  Ebben az orszagban, amelynek nagyobbik resze 
sivatag, a maradeka szavanna, es amelyben a nepsuruseg
valami egeszen csekely, az infrastruktura jelentektelen: 
tilos a vadkempingezes.  Kotelezo kempingben ill. hotelben 
tolteni az ejszakat, es minden varosban, ahol ez megesett 
az utazoval, jelentkezni kell a rendorsegen.  Ott kap az 
ember egy nagy voros pecsetet az utlevelebe: "Vu de
passage a ..., le ...", amitol hamar betelnek a lapok.  Ha 
hianyzik egy pecset, nem engednek ki az orszagbol: vissza 
kell menni oda, ahol elmulasztottad megszerezni.  Ez adott 
esetben odaig fajulhat, hogy egy jo ezer km-t visszafele 
kell haladni, mondjuk fel a deli hatarrol keresztul a
sivatagon el az algeriai hatarig, majd ujra megprobalni.

Az allamvallas az iszlam, de ez mar valami egeszen mas, 
mint az arab orszagokban.  Hiaba van jelen az iszlam a X. 
szazad ota ebben a tersegben, a lakossag nagy resze 
megmaradt a sajat tradicionalis vallasanal, sot azok is,
akiket sikerult megteriteni, sikeresen elegyitik a ket 
vallast, a tobbistenhitet es osregi ritualekat a Mohammed 
modern hitevel.  Ez a sajatos integracio, megjegyzem, nem 
minden afrikai orszagban ennyire elfogadott tarsadalmilag.  
Nem is kevernek mindent mindennel: keveredes, ha van is,
mindig a sajat osi vallas es a kintrol jovo (iszlam, 
keresztenyseg) kozott all elo, de pl. sohasem az iszlam 
*es* a keresztenyseg kozott.

"Jezusom, a tropusokon vagyok" - gondoltam, ahogy kinyilt 
elottem a repulogep ajtaja, es megcsapott a meleg, paras 
levego.  (Pedig az meg csak a szubtropusi ovezet volt, :-
).)  Az utlevelvizsgalat annyira gyorsan, precizen es jol 
szervezetten folyt, hogy csak huledeztem.  A csomagkiadasnal
persze a torkomban dobogott a szivem, hogy vajon megjott-e 
velem egyutt a kerekpar is epsegben, minden megvan-e a 
csomagbol - kulonos tekintettel a letfontossagu darabokra, 
mint a sator, halozsak, stb.  Hosszas varakozas utan 
beindult a futoszalag, mert az is volt am Niameyban, de nem 
jott rajta semmi; egy kis ido elteltevel gyanus zajok, 
csorompoles, "aha" - gondoltam, "ez lesz a bicikli, tehat 
meg megvan", es valoban, ket overallos alak - ezuttal 
feketek - eppen annak kiprobalasan igyekezett, hogy at 
lehet-e ho-rukkra suvasztani jobb sorsra erdemes, megviselt 
kerekparomat egy borond nagysagu nyilason.  Izzadva, nyogve 
es magamban rettenetes szitkokat szorva segitettem nekik a 
masik oldalrol, kozben valami jotet lelek leallitotta
futoszalagot, es igy egy rovid, de kimerito kezitusa utan 
orommel konstatalhattam, hogy a kb. 40 utas es a teljes 
repteri szemelyzet kovette aggodo figyelemmel egybekotott 
afrikai turelemmel szorgoskodasomat. Ha nem lettem volna 
annyira felindult, talan meg pukedliztem volna is nekik
egyet.  Megjott hianytalanul minden csomagom, ami azert 
eleg valoszinutlen volt ilyen korulmenyek kozott.  Meg fel 
kellett pumpalnom a kereket, felrakni minden csomagot, es 
mire korulneztem, mar csak ram vart a jellegzetes afrikai-
fensobbrendu-leny testtartasban ulo vamfomufti- 
oexcellenciaja, mogotte allo szamos lakajaval.  Szine ele 
jarultam, es illendoen oreganyamnak szolitottam.  Nem, 
nem.  Az oreganyjaba kuldtem el, de csak magamban, kifele 
egy halotthalvanyra sikerult mosollyal sulyosbitott
"bonsoir, monsieuer" hangzott el.  Meg sem mozdult, nem 
szolt egy szot sem. Aztan meg csuklobol is alig mozdulva 
rabokott egy ujjaval a biciklire es a csomagokra, aztan a 
mellette levo asztalra.  "Mindent kipakolni."  Jo,
ilyenkor nincs vita.  Meg nem volt harminc masodperce, hogy 
befejeztem a felpakolast, mar szedtem is le ujra minden 
taskat es zsakot, raktam sorra okat az asztalra, es kezdtem 
kinyitni.  Assamakai kedves ismerosom, a legybundas-hatu 
vagottarcu parancsnok jutott az eszembe.  Azon melaztam,
hogy vajon ennek a szivarnak is hat felesege es harmincket 
gyereke van-e, mint amannak ott fent eszakon.  Amikor 
minden nyitva allt, emberem, meg mindig ulve, elforditotta 
fejet es hanyagul intett, hogy tunjek el.

Odakint a varoteremben Charles-ra akadtam.  Charles 
allastalan angol villanyszerelo volt nagyon elhasznalt 
arccal, valahol a negyvenes evei kozepen, meglehetosen 
elhanyagoltan, egy jokora hatizsakkal.  Rovid tanakodas 
utan elhataroztuk, hogy valami alternativ lehetoseg utan 
nezunk az ejszaka hatralevo reszere.  Nem csak az volt a 
gond, hogy mint minden afrikai "nagyvarosban" fehereknek 
itt is eletveszelyes ejszaka kovalyogni az utcakon, hanem 
hogy Nigerben minden szolgaltatas nagyon draga, es
egyikunknek sem volt kedve annyi penzbol betaxizni a 
varosba es egy fel ejszakara megszallni egy gyanus 
hotelben, amennyibol egyebkent legalabb egy honapig lehet 
fedezni az utazas koltsegeit a kovetkezo orszagban - 
egyikunk sem akart Nigerben maradni.  Perceken belul 
kizavartak bennunket az epuletbol, a gep tovabbrepult, a 
repter bezart.  Itt legalabb mar kellemes meleg volt, es 
nem esett az eso.  Elsetaltunk valamennyit a toksotet varos
fele vezeto toksotet orszaguton, aztan beosontunk jobbra a 
foldekre par szaz metert, es egymasnak nyugodalmas 
joejszakat kivanva ki-ki leheveredett a halozsakjara, majd 
szenderegtunk hajnalig.  Neha belemvajta a fogait egy-egy
szunyog, en pedig rettegve gondoltam arra, hogy holnap mar 
biztos malarias leszek.

A hajnali szurkuletben, ahogy ismet az ut fele 
botladoztunk, latvanyunkra nehany helybeli jarokelo 
dobbenten azt bamulta, hogy vajon honnan jon a foldekrol ez 
a ket feher csoves, az elhasznalt arcu alacsony hatizsakos, 
meg a faradtszemu magas a biciklivel...

Csodak csodajara tenyleg volt egy kemping a varosban.  A 
legutobbi negy hetben en voltam az elso vendeg, igy hat 
volt eleg hely - az angol egyebkent valahova mashova ment.  
Keretlen kiseromul szegodott egy helybeli fiu, de el
kell ismernem, nem csak a tenyeret tartotta, hanem hasznos 
segitseget is nyujtott.  Meg kellett keresnem Niger 
egyetlen nemettanarjat, akinek csak a nevet tudtam.  
Nemetorszagban egy csadi politologus volt a franciatanarom,
egyebkent a legintelligensebb es legmuveltebb emberek 
egyike, akivel eletemben talalkoztam.  Tizenket nyelven 
beszelt folyekonyan, koztuk kinaiul es oroszul is.  Ez az 
ember, Raymond, Burkina Faso-ban (regi neven Felso-Volta) 
tanult germanisztikat azzal a pasassal egyutt, akit itt most
meg kellett talalnom.  (Tudom, mindez egy kisse 
valoszinutlennek hangzik...)
Bejartuk az osszes miniszteriumot.  Ne kepzeljetek el - 
Budapest mintajara - vaskos, magas, huvos, klasszicista 
epuleteket, szeles lepcsoket; alacsony, egyszeru es kisse 
elhanyagolt szocreal epuletcsoportok a varos kulonbozo
pontjain, bent kellemes kaosz, de senki sem izgul; vaskos 
tomporu, tulruzsozott szaju "big fat mamma"-k es 
vekonytestu, az arab kultura altal elterjesztett 
jellegzetes feher, haloingre emlekezteto ruhaban, szinten
iszlamra utalo hengeres, himzett suveggel a fejen, az 
uralkodo osztaly ferfi tagjai.  Joggal neztek ram ugy, mint 
valami csodabogarra, de aztan valahogy csak sikerult 
raakadni az emberemre.

A varos egyebkent meglehetosen kicsi.  Kifejezetten poros 
utcak, utburkolat altalaban nincs, de jobb is, mert ahol 
van, ott inkabb akadalypalyara hasonlit.  Alig van haz: a 
nagyon gazdagok laknak csak hazban, a felso tizezer 
ugymond, a tobbiek lecekbol es hulladekbol osszetakolt 
viskokban, illetve sehol.  Ennek ellenere 
osszehasonlithatatlanul vidamabb a hangulat, mint mondjuk 
Romaniaban.  Altalaban mindenki megy a dolgara, uzleteket
kotnek, esznek, isznak, alszanak, enekelnek, verekednek, 
csaladi eletet elnek - mindezt az utcan, hol is masutt.

Masnap utnak indultam az orszag belseje fele.

(folyt. kov.)

A 10 az egy szép kerek szám.

-- Egészen biztosak ebben?...
    -- No de kérem -- mordult fel Gaston.
    -- Nem... nem úgy gondoltam, bocsásson meg. Csak tudja...
    Antoine Jeanneau idegesen sétált fel-alá a dolgozószobában, majd megállt
a kertre nyíló nagy ajtó előtt. Vendégei összenéztek a háta mögött.
Rosszabbul is fogadhatta volna, gondolták mindhárman.
    -- Miért nem kerestek mostanáig?
    -- Jeanne nem akart hallani önről. Sophie csak a halála után találta meg
az önről szóló leveleket, amiket nekem írt. Alig másfél hete.
    A férfi bólintott és tovább nézte a kertet. Odakint már erősen sárgultak
a levelek, a kert hátsó részén álló diófa inkább barna volt, mint zöld.
Gaston észrevette, milyen sok lehullott levél van a fa körül, csak a kerti
útról takarították el. Nyilván az őszi hangulat miatt, meg hogy legyen a
fának természetes trágyája. Komposztba a diólevél úgyse jó. Igaz is,
Párizsban aligha készítenek komposztot, itt a természet inkább csak dísznek
van.
    -- Szóval most odakint vár? -- szólalt meg Jeanneau újabb szünet után.
    -- Igen -- felelte Martine. -- Meglehetősen izgul, sokat vár az önnel való
találkozástól.
    -- Szívem szerint azt mondanám, halasszuk el egy-két héttel...
    -- Megértjük. De ez akkor se lenne jó megoldás, ha a gyerek hajlandó
lenne ezt kivárni, márpedig nem hajlandó. Mi Bordeaux-ból jövünk, ő
mostanáig Avignonban volt, monsieur Moreau Bretagne-ból utazott ide. Nehéz
lenne még egyszer így összehozni azokat, akik a gyerek segítségére siettek.
Sophie-nak se volt sok ideje, hogy felkészüljön az önnel való találkozásra,
tegnap ilyenkor még azt hitte, hogy talán évekig nem fogjuk megtalálni önt.
    Ez nem volt egészen pontos. Mindenki ezt hitte, kivéve Sophie-t, aki a
lelke mélyén tartott ugyan ettől, de szilárdan meg volt győződve, hogy az
apja napokon belül előkerül. A véletlen őt igazolta. Lehet persze, hogy
létezik gondviselés... de csak ha arról is gondoskodik, hogy jól alakuljon a
kapcsolat apa és lánya között.

    Antoine Jeanneau két évvel idősebb volt, mint Frančoise becsülte --
ötvenhat éves. Angoulëme-ben született középosztálybeli családban. Tizenöt
éves korában nácikra lődözött a párizsi felkelésben, majd hónapokig bujkált.
Négy évvel később beiratkozott a Sorbonne jogi karára, cum laude végzett
ötvenháromban, abban az évben, amikor feleségül vette évfolyamtársát, Marie
Dervaux-t. Ötvenhatban született első lányuk, Pascale, három évre rá
Anne-Marie. Hatvanegyig egy kis festékgyárban dolgozott adminisztratív
munkakörben, majd átment Simonet és Társához, ahol négy évvel utóbb a
külkereskedelmi osztály vezetője lett. Hetvenötben elvált a feleségétől, aki
magával vitte a tizenhat éves Anne-Marie-t. Pascale akkor már főiskolás volt
és egyedül lakott. Hetvenkilencben, a nemzetközi gyermekévben lett nagyapa,
három nappal az ötvenedik születésnapja előtt. Pascale és Serge fiát Jeannak
keresztelték. Néhány hónappal később vezérigazgató lett és kezet fogott
Giscard d'Estaing-nel. Ötvenegyedik születésnapja után egy héttel
szívinfarktust kapott, felépülését követően nyugdíjba vonult.
    Így festhetne egy rövid életrajz, curriculum vitae, ami csak a száraz
tényeket sorolja fel. Két munkahely, egyetlen házasság, két gyerek és egy
unoka, nem túl eseménydús életút. Pedig ötvenhat évbe sokkal több belefér,
sőt ha meggondoljuk, egyetlen évbe is.
    Az életrajz száraz tényei között nem szerepel az az éjszaka negyvenkettő
nyarán, amikor elvitték az apját, s ő egy lopott teherautó platóján szökött
Limoges-ba, hogy értesítse az ellenállás ottani sejtjét. Elővigyázatossága
fölöslegesnek bizonyult, apja nem árult el semmit. Párizs felszabadulását
követően megrendült egészséggel, de épségben került ki a börtönből, s még
húsz évet élt. Elhurcolását követően felesége és fia Párizsba költözött,
Antoine ezután akkor járt legközelebb szülővárosában, amikor apját végső
nyughelyére helyezte.
    Nem szerepel az életrajzban az a délután ötvenkettő őszén, amikor az
egyetem aulájában egy barátjával beszélgetve nekiment egy micisapkás lánynak
és kiverte kezéből a könyveket. Mindketten lehajoltak és összeütötték a
fejüket, pont úgy, mint egy vígjátékban. Aztán meghívta a lányt egy kávéra,
késő estig beszélgettek világmegváltó tervekről, s a lány már nem is ment
haza a bérelt szobájába. Pascale-nak hívták, egy évig éltek együtt, aztán
kiadós veszekedéssel szakítottak. Marie soha nem tudta meg, hogy első
gyermekük neve, amit anyja emlékére adott neki, férjében minduntalan első
komoly kapcsolatát idézte fel, körülbelül hároméves koráig, amikor a
kisgyerek bontakozó egyénisége kezdte elhomályosítani a régi szerelmet.
    Nincs benne a falevelek tarkasága sem, amikor a Bois-de-Boulogne-ban
meglátott egy nyúlánk, nádszálvékony lányt, amint kinyílt kabátban, röpködő
piros sállal a nyaka körül ugrál önfeledten a szélben és próbálja elkapni a
leveleket. Hetvenegy ősze volt, a levelek éppily tarkák voltak, mint most
odakint a kertben, némelyik még zöld, a többség sárga, piros vagy barna, a
lány kabátja nefelejcskék. Egész nap ez a lány járt a fejében, s másnap
visszament a Bois-ba, harmadnap ismét, aztán egy hétig mindennap, amíg újra
nem találkozott vele. Anne-Marie vette észre először, hogy máshol jár az
esze, s egy elejtett megjegyzése nyomán Marie is gyanakodni kezdett.
Rövidesen bizonyosságot szerzett és kizárta a lakásból. Minden pénze otthon
maradt, hát pár napig barátoknál aludt, aztán rákényszerült, hogy
kolléganőjénél, Alice Farrange-nál kérjen szállást, innen indult a
randevúkra a piros sálas lánnyal. Decemberben Amerikába kellett mennie,
Jeanne szomorkodott és gyanakodott, aztán az utolsó pillanatban majd a
bőréből ugrott ki a boldogságtól, amikor kiderült, hogy Alice-nak itthon
kell maradnia egy beteg kollégát helyettesíteni, nem mennek együtt
Hartfordba. De amikor hazajött, Jeanne nem volt Párizsban, Marie továbbra
sem állt vele szóba, hiába vett ekkorra elegendő pénzt magához, hogy
szállodába mehessen, mégis Alice-nál kötött ki ismét, ekkor már nem a
nappali díványán. Többé nem látta Jeanne Vaudrois-t, nem is tudta,
visszajött-e egyáltalán Párizsba valaha.
    Eszerint amikor elbúcsúztak a reptéren, Jeanne már terhes volt, talán
tudott is róla, talán még nem. Ő egy darabig kereste az ismerősöknél, de
senki nem látta Párizsban, így arra gondolt, visszamehetett a falujába,
amiről csak annyit tudott, hogy Bretagne-ban van. Bizonyára talált egy
hozzáillőbb fiút, gondolta, így is egész idő alatt lelkifurdalása volt, hisz
Pascale egyidős volt Jeanne-nal, s ő még gyerek volt, Jeanne meg... Hamar
elmúlt a dolog, pár hónappal később már alig jutott eszébe a rövidke románc.
Csak néha-néha, ha esténként elgondolkodott -- vagy ősszel, amikor a szél
sodorta a tarka leveleket.

    A kertkapu lassan nyílt ki, Jean-Pierre elgondolkodott némely dolgon,
amíg nyitotta, s csak mikor kilépett az utcára, jutott eszébe, hogy Sophie
bizonyára már türelmetlen. Azt várta, hogy nyomban nekiront és az apját
követeli, de Sophie nem volt sehol. Egy percig is eltartott, míg felfedezte
a szomszéd kapu melletti tölgynek támaszkodva. Frančoise is ott támaszkodott
mellette, nézték a felhőket, amint unottan tovaballagnak a szürkéskék égen.
Egy órán belül zuhogni fog.
    Nat és Frančois Charvel valamivel odébb támasztotta a kert kőfalát.
    -- No? -- lépett oda. -- Nem mész be? Ez az ember tényleg az apád.
    Sophie lehunyta a szemét. -- Milyen ember?
    -- Rendesnek látszik.
    -- Hogy fogadta?
    -- Hát nem bújt ki a bőréből örömében, de nem is esett kétségbe. Szerette
anyádat, kereste is az eltűnése után. Szerintem érdemes lenne megismerkedned
vele.
    Összenézett Martine-nal és Gastonnal a lány feje fölött. Különös volt a
változás, az eddig folyton az apja után követelőző gyerek most láthatóan
húzódozott. Nat emelkedett hát a helyzet magaslatára.
    -- Nézd, csibém -- toppant oda Sophie elé --, értem, hogy meg vagy
illetődve, de légy szíves méltányolni a helyzet sorsszerűségét. Annyi
esélyed se volt megtalálni a krapekot, mint egy apró halat, amit valahol a
közepén bedobtak az imádott tengeredbe. Mégis megtaláltad. Hát most menj és
vedd használatba, ahogy kell.
    Sophie elmosolyodott. -- Használatba?
    -- Ha volnál olyan szíves. Mi is megnéznénk, de mivel a te apád, neked
engedjük át az elsőbbséget.
    A lány kinyitotta a szemét és fölnézett Jean-Pierre-re.
Összekapcsolódott a tekintetük.
    -- Ne aggódj -- mondta a férfi, s a vállára tette a kezét. -- Mi itt
leszünk.

    Ez volt a legeldugottabb hely az egész parton, nemrég még itt szeretett
üldögélni a legjobban. Most se rossz itt, az igaz, de odafönt jobban érezte
magát a többiekkel. Csak egyszer még föl akart jönni ide. Többet úgyse jöhet
rendszeresen, legfeljebb ha hazajön látogatóba. Haza?... Mostantól
Bordeaux-ban lesz az otthona. Itt nőtt fel, az igaz, itt is otthon lesz
mindig. Meg Avignonban, Lamont-ék villájában is otthon érzi magát, meg
Frančois Charvel mellett is. Kicsit minden hely otthon van, ahol az embernek
barátai vannak. Saint-Germainben még nem érzi otthon magát igazán, de ez is
elmúlik majd, idővel összeszoknak Antoine-nal. Nem szólítja apának, ezt
megbeszélték. Jean-Pierre-t se hívja így, pedig ő tényleg az apja lesz. Nem
mindig az az apja az embernek, akitől a génjeit örökölte. Jean-Pierre kicsit
már most is...
    -- Fura, hogy erről a mélyedésről én nem tudtam semmit -- szólalt meg
mellette Frančoise.
    Hát igen, most nincs egyedül. -- Mostantól a tied -- mondta kis habozás
után.
    -- Kösz.
    -- Írsz majd?
    -- Írok.
    -- Nem sokat telefonálhatunk, anyuékat kilelné a hideg a számlától, de
Gaston bácsi megígérte, hogy nekem is szerez egy adó-vevőt.
    -- Az óriási lenne -- villanyozódott fel --, de csak télire kell, nyáron
úgyis jössz hozzánk Bordeaux-ba.
    -- Vagy te hozzánk.
    -- Meg mindketten Avignonba -- nevettek össze.
    -- És Jeanneau úr... apád?...
    -- Ő is. Már azt hitte szegény, hogy felnőttek a lányai, majd
ráébresztjük, hogy még nem mind. Holnap kezdjük: kivisszük vitorlázni.
    -- Akkor vinni kell még egy-két embert, mert te most nem tudod kezelni a
köteleket, ő meg... hát nem nézem egy Cook kapitánynak.
    -- Majd megtanulja.
    -- Holnapra négyes-ötös szélerősség várható, s alighanem esni fog.
    -- Sebaj.
    -- Elázik a gipszed.
    Sophie sóhajtott. Bár elázhatna az a gipsz. De nem lesz most vitorlázás,
Martine-t várják a kórházban, Jean-Pierre-t a cégénél, vissza kell menniük
Bordeaux-ba. Natnak sincs több szabadnapja, Frančois-nak menni kell
üzletelni... legalább Antoine-t rá tudta venni, hogy pár napra lejöjjön
hozzájuk. De Frančoise hiányozni fog. Meg Nat is, a jópofa idegen nyelvével.
Meg Frančois Charvel dadogása. Meg Gaston bácsi...
    -- Ej, ne kenődj el. Pár hét és itt a karácsony, megyünk hozzátok
mindannyian.
    -- Úgyse találtok otthon senkit.
    -- Miért nem?
    -- Mert mi meg idejövünk...
    Nevetve ültek a sziklamélyedésben, hatvan méter magasan a tengerpart
fölött.

Ezuton szeretnek bekes, boldog Karacsonyt es egeszsegben, 
oromokben gazdag Uj Esztendot kivanni minden Otthonkasnak a 
kovetkezo idezettel:

"Mint szomjazonak a pohar viz,
ugy kell mindig e kis melegseg,
hisz arra szuletett az ember,
hogy szeressen es hogy szeressek
S hogy ne a hoban, csillagokban,
ne unnepi foszlos kalacson,
ne diszitett fakon, hanem a
szivekben legyen karacsony."

--
Szeretettel: Gabo
******************
http://www.yourwebhome.com/gabo -> utolso frissites: december 14.

Mindenkinek kellemes karacsonyi unnepeket es
nagyon boldog es sikerekben gazdag uj esztendot
kivanunk sok szeretettel,

Agi, Ertunga, Leyla



__________________________________________
NetZero - Defenders of the Free World
Get your FREE Internet Access and Email at
http://www.netzero.net/download/index.html

Kedves Mindenki!
Sajnalattal olvasgatom az Otthont, nagyon megfogyatkoztunk. Az en bunom is,
mert en sem irtam mostanaban. Egyszer probalkoztam, de valami miatt
visszadobta a levelemet, pedig jonehanyszor javitgattam rajta. Nagyon sok
munkam volt az elmult 2 honapban, ami reszben jo, mert tobb lesz a penzem,
de faraszto is, mert alig vagyok a csaladommal.
Most lett ket eves a kislanyom, olyan gyorsan elszaladt ez a ket ev. Ez a
legszebb korszak: rengeteget beszel, mindennap produkal valami uj dolgot.
Teljesen meghatodott az ajandekoktol. Mar a karacsonyfat is nagyon nezegeti
a boltokban. Kivancsi vagyok otthon mit fog szolni hozza. Sajnos kiderult,
hogy asztmas, egyenlore folyamatosan gyogyszerezem és naponta 2-3 szor kapja
a theophilines kupot. Ha ez elmarad, mar fullad. Nagyon sajnalom szegenyt,
sajnos elegge tehetetlennek erzem magam.
Nagyon varjuk mar a Karacsonyt es az Ujevet. Az iden a gyerekekkel
unnepelunk, hogy ok is emlekezzenek majd a 2000-s Szilveszterre. Nagy
sutes-fozes keszul nalunk.
Hagyomanyos magyar etkek kerulnek a karacsonyi asztalra: 24.-en makosguba
ebedre, vacsorara: hal, lencsesalata, repasalata, toltottkaposzta,
pulykamell valamilyen toltelekkel, ez nalunk nem gesztenye. Masnap jon a sok
sutemeny, es a maradekok, franciasalata esetleg halaszle. Negylabu allat
husat ilyenkor nem szabad nalunk enni. Sutik kozul foleg beigli
makos-dios-gesztenyes, mezeskalacs, gyumolcskenyer, mezes vagy sima zserbo.
Szilveszterre mar a malacsulnek valo felmalacot is megrendeltem. A
fogyokurat ilyenkeor fel kell fuggeszteni.
Befejezem a levelemet, de elotte minden kedves Otthon olvasonak es aktiv
hozzaszolonak is nagyon boldog, bekes unnepeket es szerencse evezredkezdest
kivanok. 
Holnaptol mar szabin leszek, kezdem a fozest.
Lena