Nem Istvánnak ill. módszerének akarok fogadatlan prókátora lenni, csak 
szeretnék pár gondolatot megosztani az elvárások kérdésében. Már elozo 
alkalomma
l is akartam irni, mikor kisebb vita volt, hogy István helyesen cselekszik 
vagy 
sem de sajnos a lustaság erosebb volt bennem.
Mindannyiunknak egy csomó elvárásnak kell megfelelni: pl dolgoznunk kell, 
hogy 
megélhessünk, sot valószinüleg egy nagyobb csapat részeként kell dolgoznunk; 
családunkkal is megfelelo kapcsolatot kell fenn tartani; a szomszédokkal 
egy 
elfogadható együtt élést kialakítani stb. Lehet ezt szerepként is fel fogni, 
de 
az már ELVÁRÁS, hogy ezeknek a szerepeknek minél jobban meg kell felelni. 
Errol 
a témáról esetleg érdemes Csányi Vilmos etólogus interjúját elolvasni: 
http://at
v.hu/belfold/20100223_szinte_nincs_egy_rendes_ember_magyarorszagon
Én úgy gondolom, hogy István csak ezeknek az elvásároknak a sikeresebb 
megfelelését próbálta lehetové tenni a lánya számára. Ismétlem, szerintem 
ezek 
nem az o elvárásai, hanem inkább a társadalomé, amiben élünk.Mivel van 
szerencsé
m személyesen ismerni Istvánt és a lányát, aki egy tündéri okos kislány, 
szerintem semmiféle törést nem okozott neki a mantra hallgatása.
Az elvárásoknak van a társadalmi mellett egy biólogai vetülete, amrol nem 
is 
veszünk tudomást. Egy Asperger szindrómás kislányt nevelek /ez az autizmus 
körébe tartozó rendellenesség/ és o nagyon sok elvárásnak képtelen volt 
megfelelni az oviban. Állapotából kifolyólag nem tartja a szemkontatktust 
beszélgetés közben / sunyi mert nem néz a szemembe /, nem tudja elviselni 
ha 
idegenek hozzáérnek / el van kényeztetve, azért nem áll be a körjátékokba 
/ 
stb. Ezeket a viselkedéseket a lányomnak ugyanúgy meg kell tanulni, mint 
a 
társadalmiakat a többieknek. És ezt nehezebb.
A közösségben normálisnak tartott viselkedések egy jó részét a lányomnak 
tudatosan, nem kis erofeszítések árán kellett megtanulnia, de szükség volt 
rá. 
Neki sem volt jó, hogy sokszor félreértették, hogy egyedül maradt. Meg 
kellett 
tanulnia megfelelni a „társadalmi elvárásoknak”, amik már egy óvodai csoportot 
is mozgatnak. Meg kellett tanulnia, ahhoz, hogy meg tudja mutatni, hogy 
ki 
o, 
hogy mekkora szeretet és tudás van benne.
Minden ember azért igyekszik tanulni, hogy megfeleljen az elvárásoknak. 
Amennyiben a tanulást meg tudjuk könnyíteni , hatékonyabbá tudjuk tenni, 
miért 
ne tennénk?

Kedves Lista!

Nem tudom ki hogy van vele, de a "mindennapi csodákat" nem lehet 
"megszokni". A meghatódottság minden alkalommal ugyanúgy levesz a 
lábamról, szinte beleremegek :))

Ma is részem volt egy ilyen eseményben, és ezt szeretném megosztani 
veletek.

Már régóta tudom, hogy szükségem van egy modernebb számítógépre, egy 
laptopra. Nem volt sürgos, a rászánt pénz szépen lassan összejött. 
Idonként átnéztem a reklámokat, az apróhirdetéseket, és vizualizáltam 
egy optimális gépet. A hét elején végre úgy tunt a sors elém 
gördítette álmaim laptopját. Jó márka, alig használt, jól felszerelt, 
és olcsó. Nem akartam elhinni. Bár a téma elég régóta foglalkoztatott 
mégis váratlanul ért a dolog. Gondoltam mindjárt, hogy lám-lám a 
vizualizáció, hit-vágy-elvárás stb. Nagyon büszke voltam magamra. 
Félretetettem a gépet amíg pénzt veszek ki. Örültem, és hálás voltam. 
Félúton a pénztárgépig viszont éreztem, hogy valami "baj" van. 
Ösztönösen levettem a lábam a gázról, és fokozott figyelemmel 
vezettem. Késöbb, mikor már megvolt a pénz, ez a figyelmezteto, szinte 
fojtó érzés csak nem hagyott nyugodni. Gondoltam, hát persze, a 
laptop! Nem szabad megvenni! Az egóm persze nem akarta lemondani ezt a 
jó üzletet. Beindult egy egyre zavaróbb belso "alkudozás". Ekkor 
eszembe jutott, hogy valahol van egy USB adathordozóm, rajta különféle 
diagnózis-programokkal. Mi sem egyszerubb mint lefuttatni ezeket a 
kiszemelt laptopon, és ha baj van vele az rövid idon belül kiderül. 
Nos lefuttatom a programokat, és kiderül, hogy a laptop kituno 
állapotban van. Bosszantott a dolog mert nem ezt vártam, de ekkorra 
már eldöntöttem: a belso hangba vetett bizalmamat nem fogom 
eljátszani, lemondok a laptopról.

Ma reggel a város egyik távoli pontjára kellett utaznom egy hivatalba, 
de lekéstem. Gondoltam ha már itt járok, beugrok egy közeli 
számítógépes üzletbe informálódni, körülnézni. Szépek voltak a gépek, 
drágák, de gyönyöruek. Szóval láttam, irány haza. Elhajtottam egy 
ismert nagyárúház elott is, és úgy éreztem, hogy ide is be kell 
néznem. Nem húzom a szót, bementem, és legnagyobb megdöbbenésemre, a 
kiállított félszáz (!) laptop között nézelodve az egyiknél, egy 
ismerös, de nehezen leírható, többszöri pozitív belso jelzést kaptam. 
Mikor az árát megláttam az egóm persze azonnal lehurrogott, mert eddig 
úgy gondoltam, hogy egy gép ennek az árnak max. egyharmadába kerülhet. 
Hittem a belso hangnak, és megvásároltam a laptopot. Tartalékunk ezzel 
majdnem kiapadt, de valahogy mégis nyugodt voltam.

Az igazi meglepetés ebben az utolsó pár sorban van. Mikor hazaértem a 
postaládában volt egy levelem... az adóhivataltól. Pénzt kaptam 
vissza, és mit gondoltok mennyit? Lekerekítve ... a laptop árát!!!
Könny jött a szemembe, és le kellett ülnöm.

Szeretettel, Remete

Kedves AK-s tarsak,

A köv. szöveget  egy jo ismerösöm hirleveleböl masoltam ki, engem nagyon 
megrazott es elgondolkodtatott (lehet epp mert nekem szolt - a pillanatnyi 
nyavalyas helyzetemböl keresendö kiutra kaptam valaszt)



"Egy indiai bölcs - Swami Buddharakita Teyra - szerint megdöbbentően fegyelmeze
tlen az európai emberek gondolkodása. Képzeletükben mindig az irrealitásokban 
kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs vagy a jövőjüket 
tervezik, ami még nincs. S a két "nincs" között alig élik át az egyetlen 
vant, 
a jelent.Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, 
igényeinket, a szív követeléseit. Feldereng egy megrendítő film emléke.

Jól kereső banktisztviselő, családjának oszlopa. Feleség, két gyerek, szélütött 
nagyapa, bogaras nagynéni. A családfő influenzás lesz, nagyszerűen és szeretett
e
l ápolják. Meggyógyul, de a betegségből visszamarad egy furcsa köhécselés. 
Végül is felkeresi testi-lelki jó barátját, egy orvost.
Vizsgálatokra küldi, majd egy délután leül vele
szemben:
- Figyelj ide! Barátom vagy, erős lelkű ember. Én téged nem akarlak becsapni. 
Tüdőrákod van!
A férfi megrendül, csönd ereszkedik közéjük, majd megkérdi:
- Mennyi időm van még?
- Hát ezt nem lehet pontosan tudni. A daganat fejlődhet gyorsabban, lassabban 
is. De orvosi számítás szerint még van hat-nyolc jó hónapod.
A férfi járja a párizsi utcákat, és Istennel beszélget.
- Oké. Ennyi időt adtál nekem. Elfogadom, nem lázadozom ellene. De a maradék 
idő legyen az enyém. Csak az enyém!
Már haza sem megy, kiveszi a pénzét a bankból, és eltűnik Párizsból.
Először Marseille-be megy, és élni kezd a kikötőnegyedben. Más világ, más 
emberek, másfajta kapcsolatok. Tengerészek, rakodómunkások, csempészek, 
kurvák, 
vendéglősök, dizőzök... Majd átmegy Észak-Afrikába. Az életnek eddig nem 
is 
sejtett vetületébe kerül. "Furcsa barátságok, furcsa szerelmek, csalódások, 
mágiák, másfajta értékrendek, célok és becsvágyak, mint amiket eddig megismert. 
S lassan eltelik nyolc hónap. Akkor visszatér Párizsba, felkeresi barátját.
- Kérlek, vizsgálj meg, hol tart most a dolog. Én még mindig jól vagyok.
Mire kell számítanom? A barát hosszan nézi őt.
- Hát jó. Sohasem volt tüdőrákod. De láttam, hogyan élsz. S ha te egy olyan 
ökör vagy, hogy egy halálos ítéletre van szükséged ahhoz, hogy a szíved 
szerint 
merj élni, jött egy alkalom, és én megtettem neked ezt a szívességet... 
Tudod, 
mindenki túlértékeli saját fontosságát mások életében.
A családod is élni tudott nélküled. Senki sem halt bele a hiányodba.

Eddig a film.

Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, 
hogy 
végre merünk önmagunk lenni. A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk 
abból 
származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentéte
s 
létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat. Azután már 
lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. Ideológiákat gyártunk 
megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek 
van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó."



Kerdes: mennyire tudtok ti IGAZAN UGY ELNI ahogy szeretnetek? En, sajnos, 
nem..... meg is kapom erte az arat: egy honapja huzodo megfazasos influenzafele
.
.. tele az orrom - tenyleg tele...... ?

Egyre jobban

Brigita

Sziasztok!
Eddig csak a korlátok negatív hatásairól írtatok. De azt azért ne felejtsük
el, hogy a gyermekkorban beépített korlátokra szüksége van a kialakuló
személyiségnek, hogy ne váljon teljes mértékben antiszociálissá (pl. ha
elhanyagolják gyermeket). Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy nem 
jó 
a
túl szigorú, sem a túl laza nevelés, a kettő között kell megtalálni az 
arany
középutat. Ennek pedig része a korlátok beépítése is.
Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a nevelés együttjár 
a
korlátok meghatározásával. Más kérdés, hogy felnőve a beépített
korlátjainkat lehetőségünk van felülvizsgálni és megváltoztatni (pl. NLP).
Szeretettel: Hajni

Hihetlen mennyiségű ezo könyvek tárháza
http://maryam.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1047159

#3513

Ezért, választ nem feltétlenül most várva, hadd kérdezzem
meg:
1. A lányod pozitív irányú változása azért történik, mert
jobban magára talált?
2. Vagy azért, mert már jobban megfelel neked és az
elvárásaidnak?
Üdv Zoli

Kedves Zoli, kedves Lista!

Köszönöm a kérdésedet. A következőt gondolom róla.
Az ember törekszik a teljességre, de azt sohasem éri el,
esetleg csak közelít felé. Így vagyok én is az írásaimmal, a
cselekedeteimmel. Megírtam azt, amit jónak láttam, és tudom,
hogy mi van benne. Szerintem. Az olvasó viszont nem így
látja, nem olvas a soraim között, ezért kérdez, ami nagyon
jó, mert a válasszal több lesz az írásom - gondolom én - és
az olvasó is megérti az álláspontomat.
Az első kérdésre adott válaszom a válasz. Ismerem, tudom, mi
van benne. A mantra arra jó, hogy elővegye azt, ami benne
van. Se több, se kevesebb. Nem várom el tőle, hogy olyan
legyen, amilyennek én szeretném.
Sajnos ebbe a hibába sok szülő bele esik. A fiam esetébe én
is így jártam. Igaz kárt nem okoztam benne, de nem kellett
volna erőltetni. Illetve nem is erőltettem, de nem az lett a
vége, amit én szerettem volna.
Röviden. Én gyerekkoromban repülős szerettem volna lenni. Be
is iratkoztam a repülős iskolába, felvettek, de kiskorú
lévén a szüleim nem engedtek.
Aztán amikor a fiam elérte a 14 éves kort "elintéztem", hogy
felvegyék. Igaz 14 évesen 20 jelentkező közül 6 felelt meg
eü. szempontból. Az egyik ő volt. 14 évesen repülő orvosija
volt. Járt repülni, elvégezte a repülő gépész
szakközépiskolát. Ennyi. Azóta kétszer ült repülőn,
utasként. Ő nem akart repülni, mint én. Végül is
leérettségizett, és most azt csinálja amit szeret.
Zsófinál már erre oda figyeltem. :-) Azt csinálja, amihez
kedve van, de azt, a Tudást igyekszem kibontani belőle és
nem elnyomni. Ahogy Réka mondja, nem akarom korlátozni, sőt,
megpróbálom elővenni belőle. Már ő kéri a mantra
hallgatását, ha véletlenül elmarad. Nem én erőltetem. Meg is
van az eredménye. :-)

Az én "vallásom" a következő, biztos Ti is ismeritek!!!!
>
"Akkor egy tanító ezt mondá: Beszélj nekünk a Tanításról.
És ő ezt válaszolta:
Senki nem képes előttetek semmit fölfedni, csupán azt, ami
tudásotok hajnalán, félálomban máris ott hever.
A tanító, aki követői között a templom árnyékában jár, nem
bölcsességéből ad át nékik, hanem hitéből és szeretetéből.
Ha valóban bölcs, nem azt kívánja, hogy belépjetek az ő
bölcsességének házába, hanem inkább saját elmétek küszöbére
vezet benneteket.
A csillagász beszélhet néktek arról, mennyire ismeri a tér
titkait, de ismereteit nektek át nem adhatja.
A muzsikus énekelhet néktek a ritmusról, amely a térben
mindenütt jelen van, de nem adhat néktek olyan fület, amely
felfogja ezt a ritmust, sem olyan hangot, mely e ritmust
visszhangozni képes.
És aki jártas a számok tudományában, beszélhet a mértékek
birodalmáról, de oda el nem vezethet.
Mert az egyik ember tudománya át nem adhatja szárnyait a
másiknak.
És mivel mindegyikőtöket magában ismeri az Isten, ezért
mindegyikőtöknek egyedül kell megismernie az Istent és
megértenie a földet."
Kahlil Gibran Próféta
>
Tehát ennek alapján fogalmazom meg a mantráimat. Ilyen
tanító akarok lenni. :-)
Szeretettel, István (Bp.)