Kedves Lista!

Valamikor régen olvastam egy fiatal házaspárról. Sok gyerekröl álmodtak, 
és legnagyobb óhajuk az volt, hogy egy kertes házban nevelhessék fel 
jövendö gyermekeiket. Szabadjára engedték a fantáziájukat, és 
elképzelték ehhez az ideális házat és annak környékét. Már nem emlékszem 
a részletekre, mondjuk egy földszintes ház, benne cserépkályha, nagy 
spejz, a ház mögött nagy kert gyümölcsfákkal, kút a locsoláshoz, tágas 
udvar sok rózsával, középen nagy diófa hintával stb. Egy idö után 
találtak is egy eladó házat amely megdöbbentö módon egyezett a 
vizualizált, vagy összefantáziált képükkel. Ha jól emlékszem a csattanó 
az volt, hogy még a hinta ott is lógott a diófán, éppen úgy ahogyan azt 
elképzelték. AK-os körökben ez ám a sikertörténet:-)

Ha itt most egy kicsit tapintatlan lehetek, akkor gondolom azt 
kizárhatjuk, hogy a fiatal házaspár a vizualizációikkal "teremtették" 
meg a ki tudja már hány éve ott álló házat. Kicsi, de persze nem 
elhanyagolható a valószínüsége annak, hogy egyszerüen csak rátrafáltak. 
Szerintem inkább úgy néz ki a dolog, hogy vágyaik részletei nem 
fantáziálás volt, hanem valamilyen "látnoki megérzés".

      Tehát, egyes vágyak mögött "látnoki megérzés" húzódhat!
      És éppen erröl szól ez a mai kis gondolatfuttatásom.

Ez a jelenség egyébként sokkal gyakoribb mint gondolnánk. Annyira 
gyakori, hogy egyes misztikusok szerint ezt mindannyian minden egyes nap 
többször is megéljük, csak éppen nem tudunk róla, mert nem vagyunk elég 
figyelmesek, vagy ahogy ök fogalmaznak: nem vagyunk hozzá elég tudatosak.

Itt felmerülnek mindjárt a klasszikus kérdések:
Ha már "látnoki megérzés", akkor azt miért nem annak is élik meg az 
emberek?
Vajon miért éppen vágyként jelenik meg?
Egyáltalán, miként lesz egy "látnoki megérzésböl" vágy?

Tudtommal egyetlen vágy sem ébred bennünk valamilyen indító impulzus, 
trigger vagy elözmény nélkül. Ha ezeket az impulzusokat górcsö alá 
vennénk, akkor láthatnánk, hogy minöségi különbség van vágy és vágy 
között. Ebben az összefüggésben csupán két "minöség" létezik: az egyik 
az egó "minösége", a másik a magasabb Inteligencia minösége, amit 
neveznek még belsö-, vagy valódi Énünknek, belsö Mesterünknek, de akit 
ezek a fogalmak zavarba hoznak az nevezze egyszerüen tudatalattinak, bár 
spirituális értelemben ez eléggé megtévesztö.

Az egoista vágyakat az egó "inspirálja", a többit pedig a "belsö 
ÉN"...... Közhely, gondolhatnánk, de ez nem ennyire egyszerü. Az egoista 
vágyakat tényleg az egó "inspirálja". Vágy mindég az egóval függ össze, 
a belsö Énünknek nincsenek vágyai.  A belsö Én nem is támogatja az egó 
vágyait, viszont csendben és finoman ellátja öt "inspirációval" egyfajta 
"lehetöségek képeivel".

Ezzel csak egy a probléma: az egó e belsö "kép" felett gyakran elsiklik. 
Amikor végre felfigyel rá, akkor viszont "lefordítja" (vagy inkább 
ráerölteti) arra a nyelvre amit ismer, a vágyak nyelvére, és ezt pimasz 
módon:-) sajátjaként adja be "nekünk".

Mikor valaki az egójával azonosul, akkor ugye csak az ö "adását" 
(vágyait) veszi. A fejlödés érdekében a belsö Én nem igazíthatja ki a 
hamis én, vagyis az egó önmagáról alkotott hamis képét pl. a szabad 
akaratának illúzióját. Erre önmagának kell rájönni.  Ezért a belsö Én 
nem kér, nem parancsol, nem mondja meg a tutit, hanem, mondjuk úgy, a 
fent leírt módon "ötleteket" csepegtet.

Ha egy kis idöre, de legalább egy pillanatra leállítjuk a gondolatokat, 
elmét, egót, pl. meditációban, akkor az imént említett "ötlet-cseppek" 
(inspirációk) már nem mennek az egó fékjein, szüröjén és torzításain 
keresztül, hanem egyböl az elcsendesült tudatunkba csobbannak. Ezek az 
életünk éltetö-regeneráló-inspirált pillanatai.

Egyre inspiráltabban!
Szeretettel
Remete